Justin Bieber Selena hasonmást csókol, Selena Gomez meg egy lányt. Igaz, ez már egy régi kép, csak most került elő. A most 19 éves színésznő akkoriban ilyen 15-16 lehetett, és látszólag jól érezték magukat az ismeretlen leányzóval. A kínos kép betudható egy hóbortos éjszakának, vagy beigazolódik, amit már sokan pedzegettek: Selena a lányokat (is) szereti? A mexikói színésznő még most sem érett igazán nővé, a fotón pedig egyenesen kislány kinézete van még. Fiatalság, bolondság. Szokták mondani. Az anti-Selenások most röhögnek a markukban, hogy ők megmondták, hogy ferde hajlamai vannak a lánynak. A rajongók pedig próbálják védeni, hogy a fiatalok sok mindent szeretnek kipróbálni, ezt is ki kell egyszer. Selena amúgy egy ismeretlen, szöszi lánnyal csókolózik, és eddig még nem kommentálta a témát. Egyesek szerint az sem biztos, hogy ő van a képen. Szegényre rájár mostanában a rúd, hiszen épp a múlt héten perelte be egy fiúbanda plágium vádjával. De hogy egy kicsit vidámabb vizekre is evezzünk, lássunk egy pár képet a Spring Breakers forgatásáról. Egy magazin készítette őket a film beharangozása képpen. Az igazat megvallva, ezek a képek is elég..."melegek". Az utolsó fotón pedig egy cabo-i nyaraláson láthatjuk az ifjú színésznőcskét egyik legjobb barátnőjével, Ashley Benson-nal...pusziszkodni.
Home
»
»Unlabelled
» Selena Gomez egy lánnyal csókolózott