dundika_titka

Hátborzongató titkokat árult el a múltjáról Dundika, Majka felesége. A szépség édesapja ugyanis tönkretette az életét.
“Borzalmas apa volt ! Borzalmasan bánt a testvéreimmel és édesanyámmal is” – vallotta be Majka kedvese Joshi barát magazinjában
“Hárman voltunk testvérek, és amikor õ hazajött a munkából, rettegésben tartotta az egész családot. Szegény édesanyám teljesen elgyengült mellette, megfosztotta õt mindentõl, semmi önálló gondolata nem lehetett. Csak a család ismerte az igazi arcát, mindenkinek a kedves énjét mutatta, de valójában rettenetes, agresszív ember volt. A húgomat is bántotta, az öcsémrõl nem is beszélve, aki jókora pofonokat kapott tõle. Ezért azt szoktam mondani, hogy én csak részben szeretnék olyan édesanya lenni, mint amilyen az én anyukám volt” – árulta el a szépség.
Joshi Bharat megkérdezte azt is, hogy a szabályos gyûlölet mögött az áll-e, hogy az édesapja kiskorában bántalmazta, és nem veréssel, hanem “úgy”. Dundika erre nem adott elutasító választ, hanem könnyes szemmel hallgatott. “Miatta váltam meg a Hornyák Hajnalka névtõl is, alig vártam, hogy Szentiványi lehessek, és semmi ne emlékeztessen rá. Olyan dolgot tett, amit Magyarországon egyetlen ember sem tudna neki megbocsátani, ezért megszüntettem õt az életemben” – vallotta be a sztár.

 
Top